Egy kicsit valamennyien Jill Tyrellek vagyunk. Na jó, csak nagyon kicsit. Ám mióta először láttam a Julia Davis által kitalált és megírt Nighty Night sorozatot, sokszor kapom magam azon, hogy akár mások, de ugyanúgy saját kommunikációs stratégiámban, a dialógusaimban is felfedezni vélem a törekvést a párbeszédek kisiklatására, a valóság magunk felé hajlítására tett szakadatlan kísérletek verbális megnyilvánulásait. (Nem mellesleg ezen tudatosan is elgondolkozni minden bizonnyal jó hatással van dráma- és forgatókönyvírói fejlődésemre is.) A Nighty Night (Szép álmokat) sorozat két évadot (12 epizódot) élt meg a BBC-n 2004 és 2005 folyamán, és ahogyan az már a brit sorozatokkal lenni szokott, ez a mennyiség igencsak rendben van. A szinopszis alapján először inkább egy átlagos, már-már butácska sitcom képe rajzolódhat ki előttünk: egy nő, Jill (Julia Davis), miután férjéről (Kevin Eldon) kiderül, hogy rákos, máris új pasilehetőség után kutat. Mit ad Isten, épp a szomszédba költözik egy