Ma este rendezik Liverpoolban az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Bár Magyarországon nem irányul rá akkor figyelem (vesznek részt egyáltalán mostanában magyar énekesek?), a briteknél igazi kultusza van neki,
és persze kultusza van a rendezvény zrikálásának is,
ahogyan azt az alábbi poszt is bizonyítja.
 |
| Angus Deayton a Not Another Eurovision Song Contest című program műsorvezetői székében |
Az 1990-es és részint az új évezred első éveiben nagyot memtek azok a műsorok, amelyekben Angus Deayton ült egy asztalnál és a(z elsősorban a ) BBC archívumából előkotort videókat válogatott össze és kommentált mindenféle témában maga jellegzetes stílusában.
Eredetüket tekintve ezek a műsorok szorosan kötődnek Deayton Have I Got News For You-ban betöltött, kultikussá vált műsorvezetői szerepéhez. A folyamatos, már-már flörtölésszerű interakció a kamerával, a józan észt és normálisságot sugárzó gesztusrendszere egy elit oktatásból érkezett fehér, középosztálybeli férfinek, akinek véleményét a látens, másodlagos elfogultság miatt hajlamosabbak vagyunk komolyabban venni,
megteremtette azt a különös atmoszférát, amelyben az ő kvázi felügyelete alatt mi is szabadon gúnyolódhatunk, kéjesen röhöghetünk az élet olyan jelenségein, amelyekről a valós életben, más szituációkban saját őszinte véleményünket eltitkolva esetleg kínosan megjátszanánk magunkat.
(Persze, ebből is érzekelhető, miként van belekódolva ebbe az előadói stílusba a bukás: elég egy apró magánéleti hiba és dől az egész felépítmény. Arról nem is beszélve, hogy ellentétben az 1990-es évekkel, manapság az, hogy egy fehér, középosztálybeli, elit oktatási rendszerben nevelkedő férfi megmondja a tutit, már nem feltétlenül állja meg a helyét a szórakoztatóiparban. És ezzel nincs is semmi baj, sőt... csupán érzekeltetni akartam, hogy amit Deayton csinált, az kifejezetten egy adott tévétörténeti korszak terméke volt, más korokban ugyanez már nem feltétlenül működik.)
Deayton készített műsort ezen koncepció alapján többek között híres sztárok első, nem ritkán kínos és gyakran meglepő tévés szerepléseiről, a díjátadók kínos természetéről, a(z élő) hírműsorok bakijairól, vagy éppen sportolók (elsősorban focisták) sunyiságairól (médiatörteneti szempontból ez különösen érdekes, mert két olyan videó is szerepel benne, amelyben trükkös vágással poénból "átírják" a sporttörténelmet: Maradonát kiállítják a híres kezezése miatt, s értelemszerűen a gólját sem adják meg az 1986-os VB meccsen, Gareth Southgate pedig berúgja a tizenegyest azon a bizonyos EB elődöntőn 1996-ban - érdekes ennek az ötletnek az ártatlanságára rátekinteni a 2020-as évekből, a fake news és deepfake videók korszakából).
Az Eurovíziós Dalfesztivál egyébként nem áll távol Angus Deayton világától, még az 1980-as évek elején írt közösen egy paródiát az egyik győztes dalról későbbi élettársával, Stephanie de Sykesszal, aki nem mellesleg több eurovíziós (valódi, nem paródia) dal társszerzője is volt az 1970-es években. Azonban ellentétben a Philippe Pope-pal és Mike Fenton Stevensszel együtt előadott (+ szövegíró Richard Curtis) BeeGees paródiával, ez a szerzemény nem került fel a slágerlistakra. Ráadásul de Sykes és Deayton szakítása később a bulvármédiát is intenzíven érdeklődően hektikusra sikeredett, így van némi pikantériája erről a témáról gúnyműsort készíteni. (A tévétörténelmi nüanszok iránt érdeklődőknek pedig megjegyezném, hogy a program 2002. május 22-én ment adásba, három nappal a hírhedt szanaszétcikizős HIGNFY epizód előtt.)
Miről is szól tehát ez a fél óra, amely a Not Another Eurovision Song Contest címet kapta?
Bármiről és mindenről, ami miatt cikizni lehet a rendezvényt és jellegzetes, "itt mindenki hülye körülöttem?" grimaszokat vágni hozzá. Láthatunk néhány bejátszást nagyon-nagyon híres popsztárokról, akik karrierjük elején részt vettek a programban (pl Celine Dion a nyolcvanas években Svájc színeiben), egy-egy kínos felkonferálásról, a show házigazdáinak béna nyitóbeszédeiről, a pontbeolvasás alatti technikai bakikról, az elrontott produkciókról , stb.
Az Eurovízió a nemzetközi popzenei nagyiparhoz képest mindig hordozott magában jó adag amatőrizmust és némi provincialitást, így tobzódni lehet a zavaros koncepciójú produkciókban, a kínosan béna koreográfiákban, vagy a néha csak lalalalalázásokból álló "dalszövegekben".
Ha csak úgy random válogatnánk mi magunk, s nézegetnénk régi eurovíziós felvételeket, nem biztos, hogy ennyire ütne az egész jelenség abszurditása, de Deayton ehhez fűzött megjegyzései, valamint az arcmimikája fokozzák a komikumot.
Különösképpen jól felépített running joke, ahogyan gyanútlanul nézünk az egyik kis összeállítában egy béna tánckoreográfiát: egy fickó idiótán körbetáncol egy széken ülő és benjozó nőt. Önmagában is röhejes, főleg ha a nézőnek sikerült már ráhangolódni ennek a programnak a stílusára, de Deayton rátesz egy lapáttal, sőt még fokozni is képes újabb és újabb adalékokkal, ahogyan megjátszott sértődöttséggel beszél arról, hogy vannak, akik szerint a fickó nagyon hasonlót rá. Ez a poén egy dramaturgiailag kiváló pillanatban még egyszer visszatér, mintha még mindig nem emésztette volna meg a sértést.
Természetesen a program sikere azon múlik leginkább, hogy eleve kedveli-e a néző Deayton stílusát. Sőt, mint annyi minden kapcsán az életben, e műsor esetében is előnyös, ha már előismeretekkel rendelkezük. Valóban, a Not Another Eurovision Song Contest nem a legideálisabb bevezetés az angusdeaytonizmusba. Aki soha nem látott még vele ilyen jellegű műsort, nem biztos, hogy elsőre viccesnek találja majd azt, ami a képernyőn történik.
De hát ettől szép a humor jelenségével foglalkozni, hogy mindenkiből más valami váltja ki azt az önkéntelen emberi reakciót, amit nevetésnek hívunk.
Mindenesetre, aki szeretné gúnyos fényben látni kicsit az Eurovíziós Dalfesztivált, annak megér egy próbát ez a fél óra. A program megtekinthető a youtube-on is, három részletben, igaz, kicsit gyenge minőségben (a felhasználó, aki feltöltötte VHS-ről másolhatta át 13! éve): 1. rész, 2.rész, 3. rész.