A hónapokkal ezelőtt írt cikkem fő kérdésére, miszerint mi várható a Ghosts utolsó évadatól, a legeslegfontosabb válasz, hogy végül úgy néz ki, mégsem ez lesz sz utolsó évad.
Nincs lezárva tehát minden karakter története,
és nem nehéz látatlanban sem kikövetkeztetni, hogy ki marad majd utoljára.
 |
Alison és Mike ebben az évadban továbbra is vendéglátással próbálkoznak, elsősorban a vendégház kiadásával, amiből adódik, hogy az ide érkező vendégek lesznek majd egy-egy epizód alkalmi szereplői. De születik majd abból is bonyodalom, hogy Mike egy születésnapi ünnepség szervezése közben félreérti, hogy 8 és 6 éves kislányoknak szerentnének a szülők bulit rendelni, és helyette egy 86 éves ünnepelttel tervez. (A nem megfelelő meghívott fellépő poénját az alkotók már a Yonderlandben is ellőtték, s ahogy ott, így ebben az esetben is végül természetesen megoldódik a helyzet).
Ami nagyon zavaró a vendeglátós történetszálban, hogy Alison folyton arról beszél, hogy szeretnének 5 csillagos szálláshely lenni. De ezt nem a hagyományos szállodaipari besorolásra, hanem egy (csak egy! a lehetséges kismillió hasonló közül) meg nem nevezett weboldal értékeléseire érti. A pozitív online visszajelzések motívuma alapjában véve persze ügyes építőkockaként szolgál a történetben, de ez az ötcsillagosozás ebben a torz kontextusban hasonlóan kiábrándító elem, mint az első évad kellemetlenül nyárspolgári "megcsalási engedély" motívuma, vagy az a klisészerű megoldás, ahogyan túlreagálják, hogy posh emberekkel vacsoráznak.
Jó hír azonban, hogy első ránézesre ebben az évadban nincsenek olyan epizódok, mikor érződne a kínos izzadtságszag, hogy Mike-nakis krealjanakegy sztorit, mindegy mennyire mondvacsinált, erőltetett és semmitmondóan felesleges is az. Ugyancsak, mintha a negyedik évadra végre kezdene működni a kémia központi szereplő párocskánk tagjai között.
Másrészről a
miért pont most?
kínzó kérdés újra- és újrafelmerülése sajnos továbbra is megugorhatatlan akadály a készítők számára.
A Kapitány minimum 70 éve bolyong a többiekkel a házban, de most először adódik, hogy nem tud mit kezdeni a szabadidejével? Most először beszél erről Kittyvel, aki megmutatja, hogy hogyan kell nem törődni az idővel?
Most tűnik fel nekik, hogy az egyik szomszéd birtokon álldogál a sövénykerítés mellett egy saccra két világháború közötti (esetleg kicsit korábbi) figura?
(Tudom, tudom, ezek tipikusan egy drámai szerző szőrszálhasogatásai, de hát nem tagadom, én improvizációs színházat is képtelen vagyok játszani, mert a gyors karakterfelskiccelés helyett a figura jellemének mélyebb, összetett rétegeit, motivációit, háttértörténetét, szociális hálóját, múltbeli meghatározó konfliktusait kezdeném szépen, lassan szisztematikusan felfedezni, s mire igazán belemerülnék, már vége is a jelenetnek.)
Ennek az évadnak a humora alapvetően arra épül, hogy a nézők már nagyon jól ismerik a karaktereket, s a nevetést inkább az váltja ki, hogy adott szereplővel kapcsolatos, annak jellemére épülő elvárásaink megvalósulni látszanak. Míg a történet szomorú rétegét az egyik szereplő "megváltódása" hozza magával, hiszen távozása által szellemeinknek is meg kell bírkózni az elmúlás (vagy olyasmi) tudatával.
Mivel a Ghosts egy komfortkarakterekkel tűzdelt kedves, bájos sorozat, így a varázsát, hogy de jó, hogy újra találkozhatunk a szereplőkkel, belebújhatunk mindennapjaikba mindvégig képes megtartani, és a hat rövid epizód egybeni végignézése után máris szomorkodhatunk hogy oly soká találkozunk majd újra velük.
Azonban a valami, ami miatt én kifejezetten vártam az évadot, az a fogatókönyvírói kihívás, aminek a lehető legügyesebb megoldásáért drukkoltam hónapok óta, még várat magára. Ez némi aggodalommal is tölt el, hiszen ha szinte ezen egyetlen elvarratlan szál marad a (minden bizonnyal tényleg az utolsó) évadra, az akaratlanul is emeli a tétet, és annak lehetőségét, hogy végül nem fogják megugorni ezt a magasra tett lécet.